Q Közbeavatkozásai

//Előzmények: U.S.S. Atlantika – Parancsnoki Híd//

Miután eltűnt a Híd képe, nem sokkal később az űr végtelensége tárult elém.
~ Mi a .. – kiáltottam fel magamban.
Az aggodalmam azonban alaptalan volt. Bár a hideg és halálos űrben voltam mégis, ugyanúgy tudtam lélegezni, mintha nem a vákuumban lebegnék. Miután kezdtem felfogni, hogy mi történt, egyre mérgesebb lettem Q-ra. Majd, úgy döntöttem megér egy próbát, ha megpróbálok beszélni vele.
- Q. Jöjjön elő. Tudom, hogy itt van. Beszélni akarok magával. Ajánlatom van az Ön számára. És válaszolnék az arroganciáról mondott mondatára. – kiáltottam, majd vártam, hogy mi fog történni.
Várakozás közben az Atlantika legénysége körül jártak a gondolataim. Vajon mi lett velük. Élnek még. Vagy Q már végzett velük.

Miután Q válaszra méltatott, megvártam, míg befejezi mondandóját, majd átvettem a szót.
- Örülök, hogy a legénységemnek nincs nagyobb baja. Taylor Másodtisztet kivéve. - mondtam.
- Nos, az arroganciáról annyit mondanék, hogy egyszer minden élőlényt felülmúlják. Lehet, hogy nem az én életemben. Sőt biztos, de egyszer igen. - magyaráztam.
- Az ajánlatom a következő. Válaszolok minden kérdésére, és itt maradok magával egy ideig. De, engedje, hogy a flottánk folytassa a küldetését, és engedje, hogy kiadjam nekik ezt a parancsot, és kinevezzem a helyettesem amig az Első Tisztem nincs a Hídon. - mondtam el a számomra elég normális kéréseket. - És még valami. Maga egy okos lény. Biztosra veszem, hogy megérti, hogy miért kutatjuk az Univerzumot. - fejeztem be, majd türelmesen várakoztam.

Miközben Q, hol haragosan, hol vidáman beszélt egyre inkább azt hittem, hogy nincs teljesen normális állapotban.
- Nézze Q. Nem fogok vitatkozni magával, mert tudom, hogy maguk sem, így kezdték ahol most állnak. Viszont a túl nagy hatalom elfeledtette magukkal, hogy mi is a fejlődés. Ahelyett, hogy ellenségeskednek velünk. Itt lenne az ideje, hogy megismerjenek minket. Nem pedig rögtön az elején elkönyvelni az emberi fajt, barbár, primitív és civilizálatlan fajként. Megértett. - mondtam nyomatékosabban. - Itt lenne az ideje, hogy felébredjenek, és rájöjjenek arra, hogy miért jutottak el az emberek oda, ahol most vannak. - fejeztem be.
- Lenne bőven kérdésem, de ebben a pillanatban inkább a U.S.S. Atlantika fedélzetén lennék. Erről jut eszembe. Lenne egy javaslatom. Mit szólna ha csatlakoznak hozzánk. Ha belegyezik engedem, hogy a hajón legyen. Viszont azt kérem, hogy hanyagolja a képességeit. Tegyen, úgy mintha nem lennének. Csak vészhelyzetben használja azokat. Mit szól? Így megtudhatja, milyenek is vagyunk valójában. - hagytam abba a beszédet.

Miután Q végre hajlandó volt belemenni egy olyan dologba amit Én javasoltam, megjelenítette egy felrobbanó bolygó képét.
- Nem vallunk kudarcot. - mondtam az idegennek.
Ekkor hirtelen újra a U.S.S. Atlantika Parancsnoki Hídja tűnt fel a szemeim világa előtt.
~ Hála az égnek. ~ futott át az agyamon, mikor végre újra szilárd talaj volt a lábam alatt.

//Folytatás: U.S.S. Atlantika - Parancsnoki Híd//